szolgáltatások

MINDEN EGYES ÁLTALUNK KÉSZÍTETT NYOMDAI ANYAGOT MARKETINGES SZEMMEL NÉZÜNK ÉS FIGYELEMBE VESSZÜK, HOGY MIT SZERETNÉL VELE ELÉRNI

Néhány éves működésünk után azt vettük észre, hogy legtöbb ügyfelünknek problémát okoz a marketinghez és értékesítéshez szükséges nyomdai termékek beszerzése. Bár mi megterveztük, de gyakran tapasztaltuk, hogy a cég akivel együtt dolgoznak nem készítette el az anyagot időre, az árak pedig folyamatosan változtak.

2015 év végén úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk segíteni ügyfeleinknek és rendbe szedni ezeket a dolgokat. Először átvállaltuk a névjegykártyák, kis mennyiségű szórólapok, katalógusok, kuponok gyárását, majd később majdnem minden területre kiterjesztettük szolgáltatásunkat. Így ma már lehetőséget biztosítunk ügyfeleinknek a marketing és webes szolgáltatások mellett arra is, hogy a vállalkozásuk összes nyomdai igényét velünk gyártassák le.

Ezzel a lépéssel számtalan előnyt sikerült ügyfeleink kezébe adni, hiszen egy helyen van a marketing, a web és a nyomda, majdnem minden amire szüksége van ma egy dinamikusan fejlődő vállalkozásnak. További előny, hogy mivel leginkább ügyfeleinknek gyártunk feléjük nem kell marketing költséget fizetni, így még kedvezőbb áron tudunk a visszatérő, tartós ügyfeleinknek dolgozni.

Arra törekszünk, hogy a számtalan sablonos névjegykártyák és bemutatkozó anyagok mellé olyan értéket adhassunk ügyfeleinkenk, amivel igazán kitűnnek a tömegből. Ezért minden egyes általunk készített nyomdai anyagot marketinges szemmel nézünk és figyelembe vesszük, hogy mit szeretne elérni vele az ügyfél. És, hogy mibe kerül ez neked? Semmibe! Grátisz! Esetleg írhatsz rólunk egy véleményt a Facebook oldalunkon! Amit előre is köszönünk!

Nyomdai termékeink a teljesség igénye nélkül: névjegykártya, szórólap, katalógus, LA4 leporelló, ajándékkártya, kuponfüzet, kuponkártya, törzsvásárlói kártya, plakát, molinó, poszter, megállító táblák, egyedi pólók, bögrék, tollak stb.

GRAFIKAI TERVEZÉSRE ÉS NYOMDAI TERMÉKRE VAN SZÜKSÉGED?

Ne habozz! Kérj árajánlatot, munkatársaink egy munkapapon belül, de jellemzően még aznap válaszolnak ajánlatkérésedre!